Bosznay Réka

A fotód adja el a munkád - Hogyan fotózz körmöt műkörmösként?

Írta: | | << Vissza az összes blogtémához

Hozzászólások: 0

Korábban már írtunk egy cikket a körömfotózásról, ide kattintva eléred, de az évek során sokat változtak a rendelkezésünkre álló technikai feltételek, trendek, így most új megközelítésből vizsgáljuk meg a körömfotózás mikéntjét.

Ha szalonozol, akkor a legnagyobb ajánlás a vendégeidnek készített köröm lehet. Az elkészült körmöket pedig mi is mutatná meg jobban egy szépen komponált fotónál? A szalonban korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre, mind felszerelésben, mind időben, de érdemes ezt a 10 percet rászánnod a munka végeztével, hogy fel tudj mutatni referenciafotókat a közösségi oldalaidon azoknak, akik még nem jártak nálad, vagy csak műkörmös inspirációt keresnek. Nézzük meg, hogyan készíthetsz olyan fotókat a munkáidról, amiket meglátva mindenki tőled akar majd körmöt!

1. Körülmények - a kevesebb több

Nehéz priorizálni az egyes pontokat, mert egyformán fontosak ahhoz, hogy jó legyen a végeredmény. Az a cél, hogy a fotón a körmöt nézd. Úgy tudod a tekintetet a körömre irányítani, ha minél kevesebb egyéb zavaró elem van a fotódon (pl. porelszívó, kartámasz, munkaeszközök, üdítős üveg). A legegyszerűbb, ha van egy alátéted, vagy egyszínű anyagod (előnyt élveznek a semleges színek, mert minden színhez passzolnak), amit háttérként használsz.

Kétkezes körömfotó fehér háttér előtt
Ha biztosra akarsz menni, fotózd az elkészült körmöt egyszínű háttér előtt. \\ Fotó: Horváth Csaba

A másik a kéz előkészítése a fotózásra. A bőrolajozás után a felesleget itasd le, így nem fog az egész kép fényleni tőle, ha valahol maradt bőr, vagy került bőrre géllakk, akkor igazítsd meg, javítsd ki, mielőtt késznek nyilvánítod.

2. Fény - tojás-, vagy egyenesfényű lámpa?

A másik sarkallatos pontja a jó körömfotónak a fény. Lehet akármilyen jó a telefonod, ha kevés a fény. A természetes fény és a lámpa fénye között megoszlanak a vélemények, mi inkább a körmös lámpád javasoljuk. Egy kevés becsillanás a képen remekül ki tudja emelni a munkád, megtölti a képet élettel. A tojáslámpa tükröződése tökéletesen megmutatja, hogy egyenletesen dolgoztál-e, de az egyenes lámpák is ugyanúgy fel tudják dobni a képedet. Próbáld minél közelebbről megvilágítani a körmöt, anélkül, hogy árnyékokat rajzolnál ki vele a kézre - és a készülő képre.

Egy körömfotózás körülményeiről készült fotó
Világítsd meg jól a témát, vidd közel a lámpa fényét a körömhöz, amennyire tudod.

A lámpában lévő izzó sem mindegy, milyen. A hagyományos izzók 2800K (azaz kelvin, a színhőmérsékletet mérjük ezzel a mértékegységgel) körül vannak – ez sárgás lesz. A 4500-6000K közötti színhőmérsékletű izzók természetesebb hatást eredményeznek (ezekre szokták mondani, hogy hideg fényű, de valójában nem az, hanem neutrális, azaz természetes színhőmérsékletű), efelett viszont már kékíteni fogják a képet. Ideális választás lehet egy 5500K-es izzó, amely szép, természetes hatású fényt ad.

Körömfotózáshoz bevált izzók
Ezek a spirál és klassszikus formájú izzók jól működnek körömfotózáshoz.

A képen látható izzókat jó szívvel ajánljuk körömfotózáshoz. A spirálos izzó fénye a körmön is spirálosan jelenik meg, míg a klasszikus formájú izzó tojásfényt produkál. Elérhető áron beszerezhetőek és mindkét izzóval szép hatást tudunk kölcsönözni a körmöknek a fotón.

3. Póz - kisujj, hüvelykujj

"Na de hogy álljanak azok a fránya ujjak?" Teheted fel a kérdést. Mindenkinek más kéztartás ad ki természetes hatást - és az a cél, hogy ezt megtaláld a vendégeidnél. El kell döntened, hogy egy- vagy kétkezes pózt szeretnél-e.

Példa egykezes és kétkezes körömfotóra
Döntsd el, hogy egy-, vagy kétkezes pózt választasz.

Általános pózok egykezes kép esetén a nyújtott ujjas kép – vigyázz, ez könnyen ráncossá teszi az ujjakat -, illetve a hajlított ujjas "marok" póz. Kétkezes pózoknál jó megoldás a két kéz egymásra helyezése az asztalon úgy, hogy egy kis szöget zárjanak be egymással, de az is, ha az egyik kéz hajlítva van, és a másik, nyújtott ujjas kéz felé néznek a körmök.

Illusztráció a legegyszerűbb körmös kéztartásokról
Próbáld megtalálni a vendéged kezének megfelelő legtermészetesebb kéztartást.

Ha rápillantasz nyújtott ujjakkal a kezedre, láthatod, hogy a mutató és a gyűrűsujj egyforma magasak, köztük a középső ujj a legmagasabb, és a kisujj a legkisebb. Akármilyen pózban fotózol, törekedj rá, hogy ugyanilyen elrendezésben álljanak az ujjak. A kisujj és a hüvelykujj okozhat fejtörést, általában sosem úgy állnak, ahogy szeretnéd. Próbáld finoman a helyükre igazítani őket - például egy ecset végével.

TIPP: Fotózáskor érdemes a kamerát és a körmök felszínét egymással párhuzamosan tartani, így biztosan élesek lesznek a fotón a körmök. Ha mégis más szögből fotóznál, jó ha tudod, hogy ha a körömágy felől, alulról fotózol, optikailag tudsz hosszabbítani a körmökön, ha viszont fentről fotózol, az összenyomja, tömzsivé teszi a körmöket. Erre mindig figyelj!

A köröm és a telefon közti párhuzam szemléltetése fotón
Igyekezz párhuzamosan tartani a telefont a körömre, így biztosan éles lesz az egész köröm.

Sokan alkalmaznak kiegészítőket a fotóikon. Hangulatosabbá tudja tenni a képet, ha a köröm színeihez vagy a díszítéshez passzoló kiegészítőt adsz a vendéged kezébe - egy bojtot, anyagdarabot, virágot, netán a géllakkot, amit használtál a köröm készítésekor, de vigyázz, hogy ne olvadjon bele a köröm a kiegészítőkbe.

StudioFlash géllakkokkal készült köröm fotó kiegészítőkkel
Fotózáskor fontos, hogy a köröm ne olvadjon bele a környezetébe és a kiegészítők ne vonják el a figyelmet.

4. Fókuszálj

A szalonban szűkös az idő, egyik vendég adja a kilincset a másiknak, így a legkézenfekvőbb, ha telefonnal fotózol. Szerencsére ma már a telefonok kamerája is sokat tud - talán még makró módban is tudsz vele fotózni. Mindenképp figyelj rá, hogy a köröm éles legyen a képen, hiszen ezt akarod megmutatni. A vaku használatát pedig lehetőség szerint kerüld el, mert tönkreteszi a színeket és az egész képet.

5. Szerkesztés, vízjel

Ahhoz, hogy a legélethűbb hatást adja vissza a képed, egy kicsit érdemes szerkeszteni a színein. Rengeteg telefonos képszerkesztő van (Pixlr, Snapseed, vagy akár a telefonod gyári szerkesztője), amik tartalmazzák a szükséges funkciókat:

  • fényerő/expozíció (exposure, vagy brightness)
  • kontraszt (contrast)
  • színhőmérséklet (temperature)
  • telítettség (saturation)
  • élesség (sharpness/texture)

Ezeket a csúszkákat a természetes hatás elérésére törekedve használd, így sokkal jobb lesz ránézni a kész fotódra. Ha kell, bele is vághatsz a fotóba. Hasonlítsd össze a szerkesztett körömfotót az eredetivel, így ellenőrizheted, hogy nem estél-e túlzásba.

TIPP: Ha vágod a fotót, lehet belőle álló, fekvő, vagy négyzetes képarányú kép is. Mindegyiknek megvan a maga előnye: Az Instagramon és Facebookon is 5:4-es képarányt javaslunk állóképnek, 2021-ben ez a legjobban megjelenő álló képarány. Ha állóképet posztolsz, azzal a mobilok kijelzőjének nagy részét lefeded, így kép hangsúlyos posztot tudsz kitenni. Ha szeretsz írni a képek mellé pár sort, akkor viszont érdemesebb fekvő, vagy 1:1-es képarányt alkalmazni, így a kép alatt a szöveg is rögtön látható lesz, vezeti a szemet az olvasására. Emellett a négyzetes képarány mellett szól, hogy a galérianézet, vagy feed nézet során vágás nélkül teljesen ugyanaz a nézőkép fog látszani, mint a teljes kép, amit posztoltál.

Illusztráció a közösségi médiában alkalmazható képarányokról
Válassz a posztodnak leginkább megfelelő képarányt.

Általában tudsz írni is (type) a fent említett app-okkal, így rá tudsz tenni egy egyszerű feliratot vízjelként. Érdemes egyszer kitalálnod, és mindig ugyanazt a betűtípust/stílust használnod, hogy társítsák hozzád.

6. Igényes munkát adj ki a kezedből!

És végül talán a legfontosabb: dolgozz szépen és igényesen. A végső cél, hogy némi képszerkesztéssel és odafigyeléssel a lehető legízlésesebben mutasd be a munkád gyümölcsét, és azt, hogy milyen alaposan dolgozol, hiszen a munkáid alapján fognak téged választani a leendő vendégeid!

Értékeld 1-5-ig, mennyire tetszett az oldal
Eddig 6 értékelés | Átlag értékelés: 5

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hasznos tanácsok, érdekességek, újdonságok. Most azonnali tippeket-tanácsokat küldünk a választott szakmáidban!

Neved

E-mail

Hozzászólások

Jelenleg még nem érkezett hozzászólás a témában!

Írj egy hozzászolást *

Neved *

E-mail címed *

Neved a Facebookon

Hozzászólás beküldése

A legújabb bejegyzések
A króm poros köröm - Pompázatos körömdíszítések A króm poros köröm - Pompázatos körömdíszítések
Kristóf Csilla | 2021-10-15

Számos színben elérhető, lehet sima, vagy holografikus, de néhány sikertelen próbálkozás után a fiókban landol. Mi a króm porok tartósságának titka? Megmutatjuk! Tovább >>

Köröm díszítésGél lakk
Köröm kövek - Tartós körömdíszítés strasszkövekkel és szórógyönggyel Köröm kövek - Tartós körömdíszítés strasszkövekkel és szórógyönggyel
Kristóf Csilla | 2021-09-29

Strasszkövek és szórógyöngyök….imádják a vendégek, de sokszor meggyűlik vele a bajunk. Most megmutatjuk, hogyan lesznek tartósak, ragyogóan szépek és látványosak! Tovább >>

Gél lakkKöröm díszítés
A legnépszerűbb őszi géllakkok - Mit diktál az őszi körömtrend 2021-ben? A legnépszerűbb őszi géllakkok - Mit diktál az őszi körömtrend 2021-ben?
Ludányi Fanni | 2021-09-22

Minden évszaknak megvan a saját színpalettája. Készülj fel blogunkkal a 2021-es év legtrendibb őszi géllakk színeire és díszítési megoldásaira! Tovább >>

Gél lakkKörömtrendekMűköröm
Legolvasottabb bejegyzések
Körömtrendek 2019 – Mi lesz a köröm divat 2018 után Körömtrendek 2019 – Mi lesz a köröm divat 2018 után
Ludányi Fanni | 2018-11-07

Mutatjuk mik lesznek a 2019 év legújabb körömtrendjei. 2018 után izgalmas évünk lesz a köröm divatban és műköröm formákban, legyen tél, nyár vagy éppen ősz. Tovább >>

KörömtrendekMűköröm
Szempilla lifting - Árak, Kellékek, Tartósság Szempilla lifting - Árak, Kellékek, Tartósság
Janó Szilvia | 2019-07-28

Mi az a szempilla lifting? És hogyan érhetjük el vele a látványos nyitott szem hatást? Most alaposan kivesézzük ezt a technikát. Gyertek, emeljétek velem a pillákat! Tovább >>

MűszempillaMűszempilla alátétMűszempilla ragasztó
Az allergia és a műszempilla - erre figyelj! Az allergia és a műszempilla - erre figyelj!
Kuti Ágnes | 2016-08-17

Ha tudod, hogy vannak általános allergiás tüneteid és műszempillát akarsz felrakni, légy nagyon körültekintő! Íme egy esettanulmány, én így jártam! Tovább >>

AllergiaMűszempillaMűszempilla ragasztó
Porcelán köröm – Minden amit a porcelán körömépítésről tudnod kell Porcelán köröm – Minden amit a porcelán körömépítésről tudnod kell
Koszta Dóra | 2019-03-23

A porcelán egy fantasztikus műkörmös alapanyag. Sokan ezt nem látják be, bár sok pozitív tulajdonsága van. A cikkben bemutatunk párat és építünk egy porcelán körmöt Tovább >>

MűkörömMűköröm képzés
A műkörmös és a fertőtlenítés - Horror tanmese megtörtént esetből A műkörmös és a fertőtlenítés - Horror tanmese megtörtént esetből
Raidl-Szőke Szilvia | 2017-07-05

Mindig az az unalmas eszköz és kézfertőtlenítés... Az órán is utáltam, mindig rám szóltak, ha kihagytam. A cikkből egyértelműen kiderül miért szólunk rátok! Tovább >>

Műköröm
Összes blog, témák szerint
Online tanfolyamok

Magánoktatás

MAGÁNOKTATÁS
StudioFlash beiratkozásBeiratkozás:

1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 09.00-17.00, Szombat-Vasárnap: Zárva

+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398

info@studioflash.hu

Térkép >>

Ügyfélszolgálat
Urbán Zsófia
(70) 326 4014 | (1) 400 7398

Urbán Zsófia

Oktatásszervező
Ludányi Fanni
(70) 326 4014 | (1) 400 7398

Ludányi Fanni

Hírlevélfeliratkozás

Most azonnal hasznos tippeket-tanácsokat küldünk a választott szakmáidban!
Iratkozz fel: