Pádár Zsuzsanna

Pádár Zsuzsanna
Mesterleveles Műkörmös Szakoktató2008 januárjában, még a főiskolai éveim alatt végeztem el az OKJ-s műkörmös képzést, és azóta is aktívan dolgozom a szakmában. Bár diplomámat kommunikáció és sajtó szakon szereztem meg, mire végeztem a tanulmányokkal, a körmös világ már teljesen magával ragadott, így azóta is hivatásomként és szenvedélyemként élem meg.
Az elmúlt több mint másfél évtizedben számtalan továbbképzésen vettem részt, folyamatosan keresve a megújulást és a fejlődési lehetőségeket. Hiszek abban, hogy jó oktató és jó szakember csak az lehet, aki maga is folyamatosan tanul és nyitott az újra.
Fontosnak tartom szem előtt tartani, hogy a körmös nem csupán körmöket formál. Történeteket hallgat, lelkeket simít, együtt örül és együtt sír a vendégeivel. Részese lesz életek apró pillanatainak, hiszen hús-vér emberekkel dolgozunk.
Oktatóként is hiszem, hogy a szakmai tudás mellett a figyelem, az empátia és a minőség szeretete az, ami igazán jó szakemberré tesz minket.
További munkatársaink

Koszta Dóra
Oktatásszervező | CEO"A kedvenc idézettemmel szeretnék élni: „Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni!” – Walt Disney"

Takács Bernadett - Detty
Oktatásszervező"A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság. (Buddha)"

Csordás Edina
Mesterleveles Műkörmös Szakoktató"Minden egyes lépcsőfok az utadon felfelé visz. Csak akkor éred el a csúcsot, ha az előtted álló lépcsőre fellépsz! (saját idézet)"

Godáné Kürti Viktória
Mesterleveles Műkörmös Szakoktató"Minden a rendelkezésedre áll ahhoz, hogy valóra váltsd az álmaidat. Eljött az idő, hogy teremts. (Alison Davies)"

Kiss Tünde
Műkörmös Szakoktató"A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a lelkéből tükröződik: abból a törődésből, amit szerető szívvel ad, és abból a szenvedélyből, amit mutat. (Audrey Hepburn)"

Klapka-Szeitl Nikolett
Műköröm és Pedikűr Szakoktató"Egy jó szakembernek továbbképzésekre kell járnia, hogy lépést tartson a fejlődéssel. Aki most fontolgatja, hogy belekezd ebbe a szépészeti szakmába, annak kitartást és jó tanulást kívánok."

Hutora Lina
Műkörmös Szakoktató"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. (Weöres Sándor)"

Deliné Truppel Tamara
Szempillaépítő Szakoktató"Az elegancia az egyetlen szépség, ami soha nem fakul. ( Audrey Hepburn)"
Beiratkozás:
1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 08:00-15:00, Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
info@studioflash.hu
Ügyfélszolgálat
Takács Bernadett - Detty
(70) 326 4014 | (1) 400 7398
1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 08:00-15:00,
Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
1027 Budapest, Margit krt. 48. 1.em./7.
Hétfő-Péntek: 08:00-15:00,
Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
Angol nyelvű ügyfélszolgálat:
contact@studioflash.hu
StudioFlash Beauty Kft.
Adószám: 22630681-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-936594
Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/001362
Felnőttképző engedély száma: E/2022/000132
Minőségpolitikaképzési program
Adatvédelmi beállítások




