Raidl-Szőke Szilvia

Géllakk eltávolítás – „Akkor most oldjam vagy reszeljem?”

Írta: | | << Vissza az összes blogtémához

Hozzászólások: 0

A géllakk helyes eltávolításának módja örök vitatéma a műkörmösök között. A leoldás pártiak tábora a reszelés károsító hatásaként a köröm elvékonyítására figyelmeztet, a reszelés pártiak tábora pedig az oldószer bőr és köröm irritáló, szárító hatására. De akkor most mi a helyes? Hogyan igazodjon el egy kezdő, hiszen mindkét érvben van igazság. Ahhoz, hogy dönteni tudjunk, az elején, magának a géllakk alapanyagnak a megismerésével kell kezdeni.

Lenőtt Gél-lakk eltávolítás előtt
Lenőtt Gél-lakk eltávolítás előtt





A géllakknak még nincs több évtizedre visszanyúló múltja, mint a porcelán, vagy a zselé anyagunknak. Szinte „tegnap” volt, amikor megjelent és elindult világhódító útjára. Amerikában született és kb. egy időben sikerült kifejleszteni 2-3 piacvezető, prémium kategóriás anyagokat gyártó cégnek. A fejlesztés célja egy olyan anyag és technika megalkotása volt, ami meg tud célozni és a szalonokba csábítani egy új vevőkört, azokat, akik idegenkednek a műköröm viselésétől.

Az új anyagnak a következő feltételeknek kellett megfelelni:

1. Legyen kíméletes a természetes körömhöz, ne kelljen tartani a köröm sérülésétől, elvékonyodásától (vagyis reszelővel ne nagyon menjünk a köröm közelébe).
2. Gyorsabban, egyszerűbben készüljön, mint egy műköröm.
3. Árban is legyen kedvezőbb a műkörömnél.
4. Mindezek ellenére legyen jelentősen tartósabb egy körömlakkozásnál.

A megszületett géllakknak sikerült mindennek az elvárásnak eleget tennie, úgy is reklámozták, hogy „tartós, mint egy műköröm, egyszerű, mint egy lakkozás”. Kiváló alapanyag született.

Zselés alappal készített gél-lakk eltávolítása 1. lépés
Zselés alappal készített gél-lakk eltávolítása 1. lépés

Zselés alappal készített gél-lakk eltávolítása 2. lépés
Zselés alappal készített gél-lakk eltávolítása 2. lépés

Természetesen az idők szavát követve az összes többi gyártó is kifejlesztette a saját géllakkját, amit igyekeztek árban is felhasználóbarát kategóriába tenni és ezzel mára elérkeztünk odáig, hogy a kezdeti anyagok árainak akár 1/5 részéért is tudunk géllakkot vásárolni. Mivel ma már tucatjával találunk géllakkot is forgalmazó márkát, természetesen a különböző géllakkok összetevői, vagy annak arányai sem teljesen egyformák, így a géllakkok tulajdonságai sem.

Gél-lakk leoldása természetes körömről 1 lépés
Gél-lakk leoldása természetes körömről 1. lépés

Gél-lakk leoldása természetes körömről 2 lépés
Gél-lakk leoldása természetes körömről 2. lépés

Ezzel el is érkeztünk az oldás- és reszelés párti körmösök közötti ellentét okához és megoldásához. Vannak rugalmasabb és könnyen oldható termékek, amik alá például nem szükséges zselés megerősítés és kb. 3-5 perc az oldási idejük. Ezek vékonyabb bevonatot eredményeznek a körmön, tehát nem ajánlatos reszelni, de fölösleges is, hiszen a rövid oldási idő miatt könnyen eltávolíthatók. A kevésbé rugalmas anyagok alá érdemes zselés erősítést alkalmazni, így az oldási idő nő, akár 20-30 perc is lehet, ami már valóban károsítja a körmöt, bőrt. Tehát ezeknél a reszelést kell választani, amit biztonságosan megtehetünk, hiszen a körmön lévő zselé bevonat megóvja a körmöt az elreszeléstől, ha hagyunk az eltávolításnál egy vékony alapréteget.

Gél-lakk leoldása természetes körömről 3. lépés
Gél-lakk leoldása természetes körömről 3. lépés

Leoldott gél lakk lekaparása, természetes körömről
Leoldott gél lakk lekaparása, természetes körömről

Természetes köröm gél-lakk oldás után 1
Természetes köröm gél-lakk oldás után 1

Helyesen alkalmazva egyik sem rosszabb a másiknál, mindkettővel lehet szép, tartós géllakkozást végezni, csak fontos ismerni a saját anyagunk tulajdonságait. Ha alapozó zselé nélkül készítjük a géllakkozást, akkor ne reszeljük, mert a legnagyobb óvatosságunk ellenére is kárt tehetünk a körömben, ha viszont az anyagunk oldási ideje hosszú, több mint 3-5 perc, akkor ne akarjuk oldani, mert ott már valóban komoly irritációt okozhat az aceton alapú oldószerünk.

Megint csak azt a végkövetkeztetést vonhatjuk le, hogy a legfontosabb szabály a saját konkrét anyagunk tulajdonságainak ismerete és a felhasználás módjának ez alapján történő kiválasztása.

Elkészült Gel-lakk
Elkészült Gel-lakk

Értékeld 1-5-ig, mennyire tetszett az oldal
Eddig 23 értékelés | Átlag értékelés: 4.5
StudioFlash hírlevél
Maradj velünk kapcsolatban!

Hasznos tanácsokért, érdekességekért, újdonságokért iratkozz fel hírlevelünkre, és webáruházunkban felhasználható 5%-os kuponnal jutalmazunk.
Szeretnék feliratkozni a hírlevélre

Hozzászólások

Jelenleg még nem érkezett hozzászólás a témában!

Írj egy hozzászolást *

Neved *

E-mail címed *

Neved a Facebookon

Hozzászólás beküldése

A legújabb bejegyzések
Nem építek, csak gél lakkozok! Lehet sikeres a műkörmös vállalkozásom? Nem építek, csak gél lakkozok! Lehet sikeres a műkörmös vállalkozásom?
Kristóf Csilla | 2023-06-20

Lehet-e sikeres a műkörmös vállalkozásod csak gél lakkozással? Ismerd meg stratégiáinkat, hogyan kommunikálj vendégekkel, ha nem szeretsz körmöt építeni! Tovább >>

FlashTalkMűköröm
Műköröm tippek - gyorsulj fel műkörmösként. Tanácsok a hatékonyságnövelésre Műköröm tippek - gyorsulj fel műkörmösként. Tanácsok a hatékonyságnövelésre
Pantoleon Aliki (Alice) | 2023-06-20

Növeld a hatékonyságod műkörmösként! Műköröm tippek az eszköz- és anyagválasztásról, csiszológépes technikákról a minőség megőrzése mellett, ami ugye a legfontosabb. Tovább >>

FlashTalkMűkörömGél lakk
Letört és betört körmök: okok és megoldások szakértőinktől Letört és betört körmök: okok és megoldások szakértőinktől
Kristóf Csilla | 2023-06-15

Ismerd meg a letört és betört körmök okait és megoldásait! Felfedjük a helyes sablonozás, a precíz előkészítés és a megfelelő anyagválasztás jelentőségét. Tovább >>

FlashTalkGél lakk
Legolvasottabb bejegyzések
Szempilla lifting - Árak, Kellékek, Tartósság Szempilla lifting - Árak, Kellékek, Tartósság
Janó Szilvia | 2019-07-28

Mi az a szempilla lifting? És hogyan érhetjük el vele a látványos nyitott szem hatást? Most alaposan kivesézzük ezt a technikát. Gyertek, emeljétek velem a pillákat! Tovább >>

MűszempillaMűszempilla alátétMűszempilla ragasztó
Amit a vendégnek tudni kell a műszempilla építésről és viselésről Amit a vendégnek tudni kell a műszempilla építésről és viselésről
Janó Szilvia | 2018-09-22

Új vendég esetén a műszempilla építés előtt nagyon fontos az igények felmérése és a megfelelő tájékoztatás az építésről és a szempillák viseléséről. Tovább >>

Műszempilla
Körömtrendek 2019 – Mi lesz a köröm divat 2018 után Körömtrendek 2019 – Mi lesz a köröm divat 2018 után
Ludányi Fanni | 2018-11-07

Mutatjuk mik lesznek a 2019 év legújabb körömtrendjei. 2018 után izgalmas évünk lesz a köröm divatban és műköröm formákban, legyen tél, nyár vagy éppen ősz. Tovább >>

KörömtrendekMűköröm
A megerősített gél lakk technikáról feketén-fehéren A megerősített gél lakk technikáról feketén-fehéren
Kristóf Csilla | 2020-03-22

A megerősített gél lakk technikája egy remek eljárás! A blogban gyönyörű képeken és hasznos leírásokon keresztül végigvesszük születését, előnyeit és hátrányait Tovább >>

Gél lakk
Porcelán köröm – Minden amit a porcelán körömépítésről tudnod kell Porcelán köröm – Minden amit a porcelán körömépítésről tudnod kell
Koszta Dóra | 2019-03-23

A porcelán egy fantasztikus műkörmös alapanyag. Sokan ezt nem látják be, bár sok pozitív tulajdonsága van. A cikkben bemutatunk párat és építünk egy porcelán körmöt Tovább >>

MűkörömMűköröm képzés
Összes blog, témák szerint

Magánoktatás

MAGÁNOKTATÁS
Online tanfolyamok
StudioFlash beiratkozásBeiratkozás:

1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő: 09:00-18:00, Kedd-Csütörtök: 09:00-17:00, Péntek: 9:00-16:00 Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00

+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398

info@studioflash.hu

Térkép >>

Ügyfélszolgálat
Takács Bernadett - Detty
(70) 326 4014 | (1) 400 7398

Takács Bernadett - Detty

Hírlevél feliratkozás

Most azonnal hasznos tippeket-tanácsokat küldünk a választott szakmáidban!
Iratkozz fel: