
Mi lett tanulóinkkal? – élet az OKJ-s vizsga után 1.
Írta: Ludányi Fanni | 2018-02-02 | << Vissza az összes blogtémáhozHozzászólások: 0
Címkék SzépségszalonMűköröm képzés
Olyan szakembereket mutatunk be nektek, akiket Ti is ismertek, ismerhettek, hiszen ők is a StudioFlash falai között tanultak. Ők is onnan indultak, ahonnan Ti. Legyenek ők a példái mindenkinek és gondoljatok rájuk, amikor ijesztőnek és elérhetetlennek tűnik az a célotok, hogy nem csak hobbiként, mellékállásban, hanem főállásban műkörmösként dolgozzatok és akár saját szalonotok legyen!
Elsőként Tiszka Alexandra történetét hoztam el nektek.

Arról, hogy hogyan építette fel saját vállalkozását, meséljen ő maga:
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy műkörmös szeretnél lenni?
Mint sokan mások, én is jártam műkörmöshöz, géllakot csináltatni. Ismerőshöz jártam és emiatt nem mindig beszéltünk meg következő időpontot, és így nem midig tudtam időben, 2-3 hetente bejutni hozzá. Megoldásként azt találtam ki, hogy megpróbálom magamnak megcsinálni, hiszen előtte lakkoztam a körmömet és az ment. Segítséggel beszereztem a géllakkozáshoz szükséges anyagokat, eszközöket és belevágtam. 2017. nyarán barátnőm megkért, hogy reszeljem le a körméről a géllakot, mert nem volt ideje visszamenni a körmöséhez, ekkor döntöttem el végleg, hogy ez nekem nagyon tetszene, majd nyár végén be is iratkoztam az iskolába!Hogyan választottál iskolát?
Számomra fontos volt, hogy ne legyen nagy létszámú az oktatás, illetve az, hogy könnyen megközelíthető legyen tömegközlekedéssel!Az OKJ-s képzés előtt volt-e bármilyen tapasztalatod a műkörömépítéssel?
Műköröm építésben semmilyen tapasztalatom nem volt!Te viseltél korábban műkörmöt?
Nagyon régen igen, kb. 10-12 éve.
Mi volt a legnehezebb számodra a tanfolyam ideje alatt?
Én az elejétől kezdve az idővel küzdöttem. Ma már tudom, hogy ezt rengeteg gyakorlással ki lehet küszöbölni. Minden új dolog volt persze, tehát elsőnek semmi sem volt egyszerű, de szerencsére ráéreztem mindenre!Hogyan oldottad meg a modellszerzést a gyakorláshoz?
Próbáltam az ismerősök körében, de nálam nem az volt a jellemző, hogy ők jöttek volna. Interneten a Facebook-on, hirdetős csoportokban írtam ki, hogy modellt keresek! Szinte minden gyakorlati órára tudott valaki jönni!Az OKJ-s képzésen kívül, milyen továbbképzéseket végeztél el?
Eddig még csak 2 továbbképzésen vettem részt. Technikai és idő és forma tréning továbbképzésen, de fontosnak tartom a folyamatos képzéseket, ezért tervben vannak a további képzések is.Az OKJ-s bizonyítvány megszerzése után hol kezdtél el dolgozni?
2017. februárban végeztem el az iskolát és az akkori munkahelyemen májusban mondtam fel. Barátnők körében csináltam még akkor, és vagy én mentem hozzájuk, vagy ők jöttek hozzám. Először úgy terveztem, hogy egy működő szalonba beülők, és asztalt bérlek, de ez nem jött össze. Ismeretség által volt egy üres üzlet, ahova beülhettem, és amit ma már 2017. júliustól én bérlek!
Mi volt a legnagyobb nehézség az első időszakban?
Számomra eldönteni, hogy továbbra is alkalmazottként dolgozzak vagy belevágjak a saját üzletembe! A vendégkör kialakulásán is aggódtam, de szerencsémre jól alakul!Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik az OKJ-s képzést?
Tanulással, munkával és odafigyeléssel jár a képzés az elejétől a végéig és még tovább. Az elméleti anyag néha kicsit száraz és unalmas, de fontos, és van, ami érdekes is! A gyakorlati órákon ott kell lenni mindig, és modellen gyakorolni minél többet, mert gyakorlat teszi a mestert!Mi a tanácsod azok részére, akik most lépnek ki a „való életbe”?
Azt, hogy ne féljenek a szakmában dolgozni, igaz rengeteg körmös van, de jó szakemberből sosem elég!A terveid és a valóság mennyire fedik egymást? Így képzelted el a műkörmös életet korábban?
Nem gondoltam akkor még ennyire előre, de örülök, hogy így alakultak a dolgaim, és hogy azt csinálhatom, amit szeretek!Milyen típusú anyaggal dolgozol? Zselével? Porcelánnal?
Is-is! Zselével is, porcival is!A vendégeid körében milyenek a legnépszerűbb körmök?
Vegyesen kérnek kerek/mandula és kocka körmöket is, fele-fele arányba. Nálam a rövidebb körmök a jellemzőbbek maximum M-es méretet kérnek. Szeretik az egyszerűbb, letisztult körmöket 1-2 ujj díszítése, kövekkel, nyomdával, csillámporral, és más porokkal. Kézzel festett díszítés nálam nem jellemző. Persze van olyan is, aki majdnem minden ujjára kér valamit.Milyen hosszútávú terveid vannak a műkörmös szakmában? Hova szeretnél eljutni?
A jövőt tekintve még annyira nem gondolok előre! Próbálom a legjobban csinálni a munkám, és minden jót megragadni! Előre kell haladni mindig!Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Mikor a vendég fülig érő vigyorral néz vissza rám mikor végeztem a körmeivel.





Címkék SzépségszalonMűköröm képzés
Hasznos tanácsokért, érdekességekért, újdonságokért iratkozz fel hírlevelünkre, és
webáruházunkban felhasználható 5%-os kuponnal jutalmazunk.
Szeretnék feliratkozni a hírlevélre
Hozzászólások
Jelenleg még nem érkezett hozzászólás a témában!
Írj egy hozzászolást *
Neved *
E-mail címed *
Neved a Facebookon
Hozzászólás beküldése

Pantoleon Aliki (Alice) | 2023-06-28
Milyen hatással lenne az műkörmös szalonodra, ha új szolgáltatásokat vezetnél be? Ismerd meg a kihívásokat, amikkel szembe kell nézned, és tanulj a tapasztalatainkból. Tovább >>
FlashTalkSzépségszalon
Janó Szilvia | 2022-01-20
Egyre népszerűbb szolgáltatás a kozmetikai szalonokban a szemöldök laminálás. Nézzük meg, minek köszönheti a térhódítását ez a szuper technika! Tovább >>
MűszempillaSzépségszalon
Kristóf Csilla | 2021-04-27
Ebben a videóban kivesézzük a témát, megmutatom, hogy melyik típusú körömmatrica milyen módon, hogyan használható fel és hogyan kell dolgozni vele. Tovább >>
MűkörömMűköröm képzésKöröm díszítés
Janó Szilvia | 2019-07-28
Mi az a szempilla lifting? És hogyan érhetjük el vele a látványos nyitott szem hatást? Most alaposan kivesézzük ezt a technikát. Gyertek, emeljétek velem a pillákat! Tovább >>
MűszempillaMűszempilla alátétMűszempilla ragasztó
Janó Szilvia | 2018-09-22
Új vendég esetén a műszempilla építés előtt nagyon fontos az igények felmérése és a megfelelő tájékoztatás az építésről és a szempillák viseléséről. Tovább >>
Műszempilla
Ludányi Fanni | 2018-11-07
Mutatjuk mik lesznek a 2019 év legújabb körömtrendjei. 2018 után izgalmas évünk lesz a köröm divatban és műköröm formákban, legyen tél, nyár vagy éppen ősz. Tovább >>
KörömtrendekMűköröm
Koszta Dóra | 2019-03-23
A porcelán egy fantasztikus műkörmös alapanyag. Sokan ezt nem látják be, bár sok pozitív tulajdonsága van. A cikkben bemutatunk párat és építünk egy porcelán körmöt Tovább >>
MűkörömMűköröm képzés
Kristóf Csilla | 2020-03-22
A megerősített gél lakk technikája egy remek eljárás! A blogban gyönyörű képeken és hasznos leírásokon keresztül végigvesszük születését, előnyeit és hátrányait Tovább >>
Gél lakk
1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 08:00-16:00, Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
info@studioflash.hu

Ügyfélszolgálat
Takács Bernadett - Detty
(70) 326 4014 | (1) 400 7398

1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 08:00-16:00,
Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
1027 Budapest, Margit krt. 48. 1.em./7.
Hétfő-Péntek: 08:00-16:00,
Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
Angol nyelvű ügyfélszolgálat:
contact@studioflash.hu
StudioFlash Beauty Kft.
Adószám: 22630681-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-936594
Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/001362
Felnőttképző engedély száma: E/2022/000132
Minőségpolitikaképzési program
Adatvédelmi beállítások