
Nagylábujjam és a pocaklakó története
Írta: Koszta Dóra | 2016-09-29 | << Vissza az összes blogtémáhozHozzászólások: 0
Címkék PedikűrOtthoni lábápolás

Aztán egy nap, a terhességem 5. hónapjában azon kaptam magam, hogy se lehajolni nem tudok, hogy megmossam a lábam, sem felemelni nem tudom a kád szélére. Így hát ügyet sem vetve rá, úgy döntöttem, nagy baj nem lehet ha csak lezuhanyzom. Persze közben hallottam másoktól, hogy valakinek tényleg csak ennyi a láb mosás. Szóval nem lesz itt semmi baj... 4 hónap múlva majd megint jól megmosom... :)
Eltelt a 4 hónap és semmilyen elváltozás vagy fertőzés nem keletkezett a lábamon. Vizuálisan ellenőrizve sem volt nyoma semminek.
De ami ez után kezdődött az maga volt a pokol... Szülés után egy héttel arra ébredtem az éjszaka közepén hogy fáj a nagylábujjam. Először csak a jobb, aztán a bal is. Elképzelésem sem volt, hogy mitől lehet. (Lehet, hogy a terhesség alatti plusz súly miatt?) Napról-napra egyre rosszabbá vált a helyzet. Egy hét alatt elértem azt az állapotot, hogy semmi nem érhetett a nagylábujjamhoz, különben nem tudtam aludni. Többen is szemrevételezték a lábkörmeimet, de szemmel láthatóan zéró elváltozás volt látható rajta, tehát a nagy semmi...
Hirtelen felindulásból vásároltam a gyógyszertárban egy MYCOSIN nevű köröm ecsetelőt (gombás körömre), annak ellenére hogy biztosan állítottam, hogy márpedig ez biztos hogy nem gomba! De annyira el voltam keseredve, hogy bármit kipróbáltam volna, amit ajánl a gyógyszertáros.
Láss csodát, a második naptól elvágták a fájdalmat! Persze nem mertem félúton abbahagyni a kenegetést, elhasználtam az egész tubust!
A mai napig tanácstalan vagyok, hogy tulajdonképpen mi baja volt az én két kis görbe nagylábujjamnak, de ezt már soha nem tudom meg, mindenesetre azóta kétszer is megmosom a lábam. :)
Címkék PedikűrOtthoni lábápolás
Hasznos tanácsokért, érdekességekért, újdonságokért iratkozz fel hírlevelünkre, és
webáruházunkban felhasználható 5%-os kuponnal jutalmazunk.
Szeretnék feliratkozni a hírlevélre
Hozzászólások
Jelenleg még nem érkezett hozzászólás a témában!
Írj egy hozzászolást *
Neved *
E-mail címed *
Neved a Facebookon
Hozzászólás beküldése

Klapka-Szeitl Nikolett | 2018-10-07
Cikkünkben tanácsokat adunk a férfi pedikűrhöz, hiszen a férfiak is egyre gyakrabban járnak már szépségipari kezelésekre, például pedikűrös kezelésre is. Tovább >>
Pedikűr
Ludányi Fanni | 2017-12-21
A vendégajándék a karácsony szezonban nagy népszerűségnek örvend az utóbbi években. Összeszedtük a TOP 10 lehetséges vendégajándékot. Tovább >>
MűkörömSzépségszalonMűszempillaPedikűr
Koszta Dóra | 2017-10-02
Te tudod, hogy milyen termékekről kell a szalonodban biztonsági adatlapot tartani? Tudod, hogy kell kezelni a fertőtlenítőszereket? A válaszok a cikkben! Tovább >>
MűkörömMűszempillaPedikűrSzépségszalonMűköröm képzés
Janó Szilvia | 2019-07-28
Mi az a szempilla lifting? És hogyan érhetjük el vele a látványos nyitott szem hatást? Most alaposan kivesézzük ezt a technikát. Gyertek, emeljétek velem a pillákat! Tovább >>
MűszempillaMűszempilla alátétMűszempilla ragasztó
Janó Szilvia | 2018-09-22
Új vendég esetén a műszempilla építés előtt nagyon fontos az igények felmérése és a megfelelő tájékoztatás az építésről és a szempillák viseléséről. Tovább >>
Műszempilla
Ludányi Fanni | 2018-11-07
Mutatjuk mik lesznek a 2019 év legújabb körömtrendjei. 2018 után izgalmas évünk lesz a köröm divatban és műköröm formákban, legyen tél, nyár vagy éppen ősz. Tovább >>
KörömtrendekMűköröm
Koszta Dóra | 2019-03-23
A porcelán egy fantasztikus műkörmös alapanyag. Sokan ezt nem látják be, bár sok pozitív tulajdonsága van. A cikkben bemutatunk párat és építünk egy porcelán körmöt Tovább >>
MűkörömMűköröm képzés
Kristóf Csilla | 2020-03-22
A megerősített gél lakk technikája egy remek eljárás! A blogban gyönyörű képeken és hasznos leírásokon keresztül végigvesszük születését, előnyeit és hátrányait Tovább >>
Gél lakk
1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 08:00-16:00, Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
info@studioflash.hu

Ügyfélszolgálat
Takács Bernadett - Detty
(70) 326 4014 | (1) 400 7398

1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő-Péntek: 08:00-16:00,
Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
1027 Budapest, Margit krt. 48. 1.em./7.
Hétfő-Péntek: 08:00-16:00,
Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
Angol nyelvű ügyfélszolgálat:
contact@studioflash.hu
StudioFlash Beauty Kft.
Adószám: 22630681-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-936594
Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/001362
Felnőttképző engedély száma: E/2022/000132
Minőségpolitikaképzési program
Adatvédelmi beállítások