
Szépségszalont szeretnék nyitni! – II. rész
Írta: Domokos Tímea | 2017-03-06 | << Vissza az összes blogtémáhozHozzászólások: 0
Az első részt itt éritek el!
Fontos, hogy jó elrendezésű, a céljának megfelelő berendezésű legyen az üzlet. Valamint esztétikailag is feleljen meg az elvárásoknak, legyen kényelmes és kellemes a hangulatú. Ezen felül azonban számos kitételnek meg kell felelnie a biztonságos, balesetmentes munkahelyi, munkavégzési körülmények biztosítása érdekében.

- üzletberendezés legyen célszerű, anyaga legyen sima felületű és könnyen tisztítható
- mindenképp szükséges egy zárt szekrény a tiszta textíliáknak és egy zárt szekrény a szennyes textíliák tárolására
- hulladék gyűjtésére jól tisztítható és fertőtleníthető, jól záródó pedálos, fedeles szemetest kell alkalmazni, ezt műanyag szemeteszsákkal kell kibélelni és legalább naponta kiüríteni
Várakozótér:
- megfelelő mennyiségű és kivitelű bútort kell elhelyezni (pl. kényelmes karosszék, kis asztal)
- várakozó vendégek szórakoztatására újságok kihelyezése
- ruhatári részt kell kialakítani, ahol megfelelő számú fogas, illetve esernyőtároló áll a vendégek rendelkezésére
Munkatér:
- megfelelő magasságú munkaasztal szükséges, aminek felülete könnyen és jól tisztán tartható és fertőtleníthető
- gépek kábelei ne feküdjenek a földön, mert botlásveszélyes
Mellékhelyiség:
- természetesen vagy mesterségesen jól szellőztethető toalett létesítése szükséges, melyet előtérrel kell elválasztani az üzlettértől, ennek közelében hideg-meleg vizes kézmosási lehetőséget kell biztosítani
- öltöző és étkező kialakítása is szükséges, mivel a munkatérben étkezni tilos
Vízellátás:
- csak ivóvíz minőségű víz használható
- kézmosás céljára folyóvizes mosdó szükséges, ha van rá lehetőség tisztálkodás céljára hideg-meleg vizes zuhanyzót kell felszerelni
- szennyvíz eltávolítása csatornahálózatba vagy szennyvízgyűjtő aknába történhet
Világítás:
- egyenletes, káprázat- és árnyékmentes megvilágítás szükséges, ezt a kellő mértékű természetes nappali megvilágítás biztosítja a legjobban
Fűtés, hűtés:
- helyiségek hőmérséklete egyenletesen 18-23 °C között legyen
- légkondicionáló berendezéssel hűthető nyáron az üzlet
Szellőzés:
- természetes szellőztetéssel (ajtó, ablak óránkénti nyitása) vagy
- mesterséges szellőztetéssel (szellőztető berendezés) kell biztosítani
Hasznos tanácsokért, érdekességekért, újdonságokért iratkozz fel hírlevelünkre, és
webáruházunkban felhasználható 5%-os kuponnal jutalmazunk.
Szeretnék feliratkozni a hírlevélre
Hozzászólások
Jelenleg még nem érkezett hozzászólás a témában!
Írj egy hozzászolást *
Neved *
E-mail címed *
Neved a Facebookon
Hozzászólás beküldése

Pantoleon Aliki (Alice) | 2023-06-28
Milyen hatással lenne az műkörmös szalonodra, ha új szolgáltatásokat vezetnél be? Ismerd meg a kihívásokat, amikkel szembe kell nézned, és tanulj a tapasztalatainkból. Tovább >>
FlashTalkSzépségszalon
Kristóf Csilla | 2023-06-20
Lehet-e sikeres a műkörmös vállalkozásod csak gél lakkozással? Ismerd meg stratégiáinkat, hogyan kommunikálj vendégekkel, ha nem szeretsz körmöt építeni! Tovább >>
FlashTalkMűköröm
Pantoleon Aliki (Alice) | 2023-06-20
Növeld a hatékonyságod műkörmösként! Műköröm tippek az eszköz- és anyagválasztásról, csiszológépes technikákról a minőség megőrzése mellett, ami ugye a legfontosabb. Tovább >>
FlashTalkMűkörömGél lakk
Janó Szilvia | 2019-07-28
Mi az a szempilla lifting? És hogyan érhetjük el vele a látványos nyitott szem hatást? Most alaposan kivesézzük ezt a technikát. Gyertek, emeljétek velem a pillákat! Tovább >>
MűszempillaMűszempilla alátétMűszempilla ragasztó
Janó Szilvia | 2018-09-22
Új vendég esetén a műszempilla építés előtt nagyon fontos az igények felmérése és a megfelelő tájékoztatás az építésről és a szempillák viseléséről. Tovább >>
Műszempilla
Ludányi Fanni | 2018-11-07
Mutatjuk mik lesznek a 2019 év legújabb körömtrendjei. 2018 után izgalmas évünk lesz a köröm divatban és műköröm formákban, legyen tél, nyár vagy éppen ősz. Tovább >>
KörömtrendekMűköröm
Kristóf Csilla | 2020-03-22
A megerősített gél lakk technikája egy remek eljárás! A blogban gyönyörű képeken és hasznos leírásokon keresztül végigvesszük születését, előnyeit és hátrányait Tovább >>
Gél lakk
Koszta Dóra | 2019-03-23
A porcelán egy fantasztikus műkörmös alapanyag. Sokan ezt nem látják be, bár sok pozitív tulajdonsága van. A cikkben bemutatunk párat és építünk egy porcelán körmöt Tovább >>
MűkörömMűköröm képzés
1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő: 09:00-18:00, Kedd-Csütörtök: 09:00-17:00, Péntek: 9:00-16:00 Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
info@studioflash.hu

Ügyfélszolgálat
Takács Bernadett - Detty
(70) 326 4014 | (1) 400 7398

1027 Bp., Margit krt. 48. 1.em./7.
(11-es kapucsengő)
Hétfő: 09:00-18:00,
Kedd-Csütörtök: 09:00-17:00,
Péntek: 9:00-16:00 Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
+36 (1) 400 7398
1027 Budapest, Margit krt. 48. 1.em./7.
Hétfő: 09:00-18:00,
Kedd-Csütörtök: 09:00-17:00,
Péntek: 9:00-16:00 Szombat-Vasárnap: 09:00-15:00
+36 (70) 326 4014
Angol nyelvű ügyfélszolgálat:
contact@studioflash.hu
StudioFlash Beauty Kft.
Adószám: 22630681-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-936594
Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/001362
Felnőttképző engedély száma: E/2022/000132
Minőségpolitikaképzési program
Adatvédelmi beállítások